12 órának kellett eltelnie, hogy képes legyek klavitúrát ragadni a rettenetes, sokkoló kiesés után.

Szögezzük le gyorsan: Svájc ugyan a csoportjából mindig továbbjutó, masszív középcsapat pozíciójára hajt, de nem a világ cikije, ha mégis kiesik. De ilyen reménytelenül elpusztulni azért nem szabadna. A fél világ egy olyan csapat kiesésén örvendezik, amelyik egymást követő 7 vébédöntős meccsén összesen egy darab gólt kapott. De sajnos jogosan örvendeznek.

Én az előző EB idején azért kezdtem el Svájcnak drukkolni, mert ők voltak a mezőny Nyugat-Magyarországa. Úgy képzeltem, ha a magyar foci ugyanolyan lenne, mint amilyen, az adott tehetségű játékosokkal és edzőkkel, csak éppen nem csalók és gazdasági bűnözők irányítanák, akkor kábé olyan csapatunk lenne, mint az övék.

A vébé első meccsén Svájc valami nagyon nem magyar dolgot művelt: túlléptek önmagukon és óriási bravúrt  értek el a spanyolok ellen. A világ lenyomorultabb csapatai is összeszedik magukat egyszer-egyszer, eldurran a lábuk és legyőznek valaki sokkal jobbat, kivéve Magyarországot. Most úgy tűnt, Svájc lesz a jobbik felünk, aztán jött először a chilei tockos, amit még úgy ahogy meg lehett magyarázni, majd a megmagyarázhatatlan hondurasi szopóroller.

Borzalmas ilyet kimondani, de a modern kori futball legvisszataszítóbb jelensége, a görög válogatott jutott eszembe arról, ahogyan Svájc képtelen volt egyetlen épkézlábat támadni a nagyon lelkes, de nem nagyon ügyes közép-amerikaiak ellen, miközben egy 2-0-val továbbmentek volna. Nem is annyira az a durva, hogy a kettő nem jött össze, hanem az, hogy az egynek se volt szemernyi esélye sem. Lehetett persze tudni, hogy a Tolódó Toblerónék amennyire hatékonyan védekeznek, annyira impotensen támadnak, de sokkoló szembesülni azzal, hogy egy élet-halál meccsen egy darab svungos támadást sem sikerült összehozni. Hondurasnak bezzeg volt több jó kontrája és csak rajtuk múlt, hogy nem ők nyertek 2-0-ra.

A Nati hazament, de mi nem hagyjuk abba. Tovább drukkolunk
 
Angliának, mert nekik mindig, bár tök reménytelenül

Spanyolországnak, mert jó lenne utólag azzal emberkedni, hogy egyedül mi győztük le a világbajnokot

és friss szerelmünknek, Szlovákiának, mert ők egyrészt igazi tökös legények, másrészt ők az új, jobb Magyarország. Kicsik, de hisznek magukban, letojják a világot, és minden jóérzésű szurkoló örömére hazazavarták az Unalmas Öreg Macskaevőket.

Hajrá, Szlovákia!

48 komment

Címkék: chile spanyolország kiesés honduras svájci vér vb2010 gyorsértékelés

A bejegyzés trackback címe:

https://hajrasvajc.blog.hu/api/trackback/id/tr392111184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valoda · http://nyelvmanias.blogspot.com 2010.06.26. 11:49:19

"Szopóroller" ez tetszett! :D Amúgy sajnos igaz ami igaz, hiába űzi idehaza ennyi ember a focit, sok foganatja nincsen, legalábbis ami a válogatott szereplését illeti, mert Szlovákiának közel sincs ekkora merítési lehetősége, hogy az ott sokkal erősebb jégkorong hagyományt már meg se említsem... :(

Fuerza Paraguay! :P

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2010.06.26. 12:13:20

Jól beszél, hajrá foci!

Slovensko do toho!

aeroan42 2010.06.26. 13:24:30

Aki nem veri meg új-zélandot az nem érdemel tovább jutást. A szlovákoknak túl sok szeerncséjük volt a csoport beosztással a selejtezőben és a vb-n is. Ha a hollandusokat is ütik a szlovák "testvéreink", akkor majd elhiszem hogy nem mázliból nyertek, addig is viva espana!!!

Dr_utcai_arcos 2010.06.26. 13:39:37

"...és friss szerelmünknek, Szlovákiának, mert ők egyrészt igazi tökös legények, másrészt ők az új, jobb Magyarország...." Bocs szily, de bazd meg.Ha ezt komolyan gondolod, k nagy bajok vannak a fejedben :(.

szcsongor 2010.06.26. 13:46:32

@aeroan42: Valahogy én is így érzem, amellett h nagy szó, hogy kiejtették az olaszokat, azért az várható volt, hogy azok is max a nyolcaddöntőig jutottak volna ha továbbjutnak, amilyen töketlenek voltak végig a VB-n. Szóval a hollandok ellen fog megmutatkozni, hogy valójában mennyire jó csapat a szlovák. Mellesleg meg lesz összehasonlítási alapunk, ha mi 6-1-re kaptunk ki, akkor ők mit játszanak majd :) (igaz, egy barátságos meccs meg egy VB nyolcaddöntő nem egy kategória...)

Közöd??? 2010.06.26. 13:53:27

Én is a Testvéri szlovákiának szurkolok!! Hajrá fiúk!

stratez 2010.06.26. 13:55:53

Az egész vébé egy nagy szar, tegnap 10 perc után ellapoztam, ha így folytatják a csapatok, minden idők legszarabb vébéje lesz.

heted7 (törölt) 2010.06.26. 14:02:40

Nemszeretjük szlovákiát mert köcsögök velünk a csehekkel párhuzamban.És azért jobbak nálunk a tótok mert mi azt hisszük!Mi sokkal többre vagyunk képesek náluk.És hogyha legyőzik Hollandiát nagyon fejükbe szál a dicsőség, ez meg nem lenne jó.

Yossarian11 2010.06.26. 14:23:38

ez egy baromság. milyen VB Magyarországa??? az egész egy nagy ökörség.

Közöd??? 2010.06.26. 14:27:39

@heted7: azt hogy többre vagyunk képesek be kéne mutatni, a valóság az, hogy szarra sem vagyunk képesek. megcsókolhatjátok a szlovákok seggét, selejt magyarok

szomorú vasárnap terrorszervezet 2010.06.26. 14:41:51

@heted7: Sosem győzik le a hollandokat. Szarevő szlovák népség. Éljen az oranje!

bonakovacs 2010.06.26. 14:50:43

Hajrá, szlovákia!!!! Abzug Hollandia, régen drukkoltam nekik egészen amíg nem dolgozam három évet egy holland cégnél és... na, inkább hagyjuk. Ha szarevésről van szó, kedves szomorú vasárnap, talán jobb lenne ha előbb Rotterdamban néznél körül!

joerg1234 2010.06.26. 14:53:31

@szcsongor: ne felejtsd el, Magyarországon bajnokság végetért, mi nem jutottunk előrébb, motiválatlan csapat, akik a következő idényt sem tudják végig focizni, játszott egy vb-re készülő, 90%os formában lévő nagyon jó focicsapattal, akik akár meg is nyerhetik a vb-t

blacklord 2010.06.26. 15:13:34

Nincs igazad egészen. Egyrészt barátságoson még mi is levertük mind a németeket, mint az olaszokat az utóbbi 7-8 évben valamikor, másrészt meg tényleg siralmas volt, hogy ilyen helyzetben Hitzfeld nem dobott be több támadót. Persze lehet, hogy attól csak még görcsösebbek lettek volna, nem tudom. Tényleg olyan volt az a meccs, mint valami idült sörmeccs. A végén rohangáltak egy kaputól a másikig, miközben látszott, hogy annyira görcsölnek, hogy esélye sincs, hogy véletlenül bepottyanjon a labda (akármelyik oldalon).

prosimpozor · http://multimediajog.blogspot.com 2010.06.26. 15:28:06

@heted7: mi köze a focinak a politikához? mi köze a politikának az emberekhez? üres halmaz mindkettő. mozdulj ki néha a nagyvilágba, meglátod, nyitottabb lesz a gondolkodásod. ha már említetted, szerintem viszont az a baj, hogy a magyarok fejéből nem tud kiszállni a dicsőség.
@Közöd???: az első mondatoddal egyetértek, a második meg nyilván olcsó provokáció.

a Figyelööö 2010.06.26. 15:28:28

Nagyon jó bejegyzés!!!!

Hajrá Szlovákok, hajrá kiscsapatok!!!

Melchi Zadok 2010.06.26. 15:56:39

ha valaki egy olyan blogon postol, aminek hajrá, svájc! az elnevezése...
egészséges ember hogy drukkolhat egy svájci labdarúgó válogatottnak??

kiwiman 2010.06.26. 15:59:02

Közöd???

"Én is a Testvéri szlovákiának szurkolok!! Hajrá fiúk!"

Ez nagyszeru es tiszteletremelto hogy te oket a testverednek tartod, de sajnos ok teged az ellenseguknek...

Zetek 2010.06.26. 16:05:40

Szánalmas. Ha valaki ennyire hülye legalább hallgasson.

pepita ofélia 2010.06.26. 16:14:15

Aki nem ismeri el a szlovák csapat sikerét, annak egyszerűen savanyú a szőlő.
Tényleg megcsókolhatják!!!
Do toho!!!

szomorú vasárnap terrorszervezet 2010.06.26. 16:16:01

@pepita ofélia: Nem kell már sokáig elismerni. A következő meccsetek az utolsó :)

isssti 2010.06.26. 16:41:13

@pepita ofélia: gyenge középcsapat oltári mázlival - viszont előnyükre szóljon, hogy odab*sztak a nagyképű olaszoknak.. ettől függetlenül a hollandok ellen helyükre kerülnek a dolgok, s gyorsan leszállhatnak a fellegekből!
Azt meg hogy milyen népek ők, jól le lehet mérni pl. szövetségi kapitányukról -hogy más példát ne emlitsek!

elég.volt 2010.06.26. 16:50:10

"Svájc helyett Szlovákia lesz a vébé Magyarországa" - Ekkora faszságot már régen hallottam. Gratulálok te agyament.

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.26. 16:50:46

@kiwiman:
Te nem nagyon voltál még Szlovákiában, csak a Jobbik propagandaszórólapjairól gyűjtöd a tudásodat, ugye?

@aeroan42:
Csak szólnék, hogy Új-Zélandot senki nem verte meg (még a szlovákok álltak hozzá a legközelebb, fél percnyire).
Akkor ebből a csoportból senkinek nem lett volna továbbjutni, vagy csak te vagy hülye?

@heted7:
Ja, biztos sokkal többre vagyunk képesek, csak ők megnyerték a selejtezőcsoportjukat, mi meg 4.-ek lettünk. Nem 2.-ok, nem 3.-ok, hanem negyedikek.

És szerintem is: Hajrá, Szlovákia!
Nagyon örültem, hogy kiverték a macskásokat.

csaba68 2010.06.26. 16:54:37

ezt a hajrá szlovákiát komolyan gondoltad?
meg az hogy testvéri szlovákia?
büdös komonisták,még mindig nem világos?
ha kormányozni akartok mennyetek észak koreába vagy kubába.
még hogy testvéri szlovákia.
szánalmas csicska hazaáruló banda.

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.26. 16:54:55

@isssti:
Lehet, hogy kikapnak a hollandoktól (bár én a szlovákoknak fogok szurkolni).
Viszont nemcsak hgy kijutottak a VB-re, de verték az olaszokat tétmeccsen, és továbbjutottak a 16 közé.

Ezt már a hozzád hasonló szlovákgyűlölők sem vehetik el tőlük.

Ja, és ez az ország 13 éves.
Mi az 1100 éves országunkkal 24 éve a kijutás környékére sem jutottunk (ja, de, egyszer, amikor Jugoszlávia egy laza 7:1-gyel meg 5:0-val, 12:1-es összesítéssel megmutatta, hol a helyünk valójában).

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.26. 16:55:54

@csaba68:
Megnyugszik a beteg.
Már úton vannak az ápolók, akik beadják majd a gyógyszert, amit már megint elfelejtettél bevenni.

csaba68 2010.06.26. 17:00:57

Hajrá, Fő- és Albánia!:
elvtárs,a gyurcsány blogjába kellene irogatnod.
elénekelheted vele a magyar gyászindulót.
(unióhimnusz és internacionálé)

Priamos 2010.06.26. 17:04:37

Most mar tenyleg le kellene szallni Gorogorszagrol. Ha a problema az, hogy unalmas focit jatszanak az rendben van, de mutassatok egy csapatot amely 90 percig felaldozna a celjait a jatek szepsege oltaran, hogy a kozonseget szorakoztassa. Nincs ilyen. Ha massal van a problema, pl. azzal hogy Magyarorszag az utobbi idoben nem tert haza egy nagy tornarol sem trofeaval (sot ki sem jutott) azt pszichologus meg tudja oldani. En szemely szerint orulnek, ha borzalmasan undorito sot "visszataszito" focival, de Magyarorszag kijutna a vb-re vagy eb-re...

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.26. 17:05:54

@csaba68:
Mondtam, csak egy kicsit bírd ki, már úton vannak az ápolók.

De majd jól leszidom őket, hogy megint a gép közelébe engedtek, pedig jól tudják, hogy ennyire hülyéket, mint te, tilos.

csaba68 2010.06.26. 17:06:40

@Hajrá, Fő- és Albánia!:
egyébként az index és origó szélsőbalos,
ezt mostmár kb 13000000 millio magyar tudja.

csaba68 2010.06.26. 17:09:10

@Hajrá, Fő- és Albánia!:
az a szélsőbalos édes anyucikád aki anyatej hellyet ezzel a sok szélsőbalos dumával etetett.

2002 2010.06.26. 17:12:49

Mint a szlovák blog egyik szerkesztője (hazáruló, tótkutya, stokholm szindrómás stb nem kell írni)

@szomorú vasárnap terrorszervezet: birom a szmájlit a mondat végén. Ez olyan mintha valaki azthinné, a szlovák csapat aranyat akar. A szlovák csapatnak már az is elég, hogy eddig eljutott. Hogy kiesnek hollandia ellen? OK. Sokan nem várnak mást.

@aeroan42: Egy csoportban lenni a lengyelekkel, csehekkel, észak írországgal szerintem nem a legkönyebb csoport.

@blacklord: Szlovákia is verte a németeket barátságos meccsen, angolok ellen volt egy szoros 2:1

@kiwiman: tipikus magyar nacionalista beszéd. Sőt te, a fél világ az ellenségének tartja magyarországot.

üdv egy agyament, hülye stb amit akartok :D

oltarczy 2010.06.26. 17:13:24

a foci ne legyen már politika.most komoly hogy itt is előfog kerülni fico meg slota?
nem mondom ,hogy örültem nekik amikor végül ők mentek tovább ez természetes. de a szlovákok nagyon jól játszottak.kedves csaba én elhiszem hogy idegesít amikor egy albán(lol:D) írogat hogy mien szar a magyar válogatott és inkább mások seggét kéne nyalni, de attól még nem kéne rögtön idegösszeomlást kapni.hajrá Uruguay

agyament 2010.06.26. 17:19:50

@csaba68: fekszik nyugszik! 42 évesen igazán nem kellene már ilyen gyerekesen viselkedni...különben is vigyázz, jó vagy egy sz szívrohamra, ha sokat idegeskedsz.

OFF a lényeg mégis az, hogy a szlovákok nem utálnak minket, csak nekünk könnyebb ezt hinni, mint kooperálni. jó magyar szokás irigykedni és fújni a szomszédra. nézzétek meg a szlovák választások eredményét, tuskók. ON

a szlovákok nem hiszem, hogy jobb focisták, hanem inkább jobb csapat, közösség, egység. értse mindenki, ahogy akarja.

agyament 2010.06.26. 17:23:11

@2002: stockholm szindrómás :) ott a pont. mindjárt jön csaba, majd megmondja, hol a helyed...:)

balázs990 2010.06.26. 18:02:41

Sziasztok!
Több dolgot is szeretnék mondani. Először is azt , hogy nem értem ezt a blogot minek rakták ki az index nyitó oldalára.Nem méltó rá. Kár volt rááldozni 1 percet is az elolvasására , sőt még a rá kattintására is. H*lyeséget írogatott itt valami nyomorék.:)
És még mielőtt megkérdezné valaki miért olvastam el, azért mer már felbosszantott ,hogy vannak ilyen h>lye emberek.
Én is tudom eleve ,hogy Magyarország nem a legjobb hely. Ez tény. De akkor se kell összevissza fikázni. Ha valami nem tetszik akkor ellehet húzni:) (remélem meg is teszed -egy nyomorék ):)
Menjél Svájcba ha annyira jó hely (bár nem hiszem ,hogy kellenél oda) , vagy Szlovákiába.:)ott meg majd jól megvernek;)
Amúgy nem baj ha letiltanak , vagy bármi, hogy ne tudjak kommentezni, csak azért regisztráltam ,hogy ezt beírjam.
Remélem -egy hülye lesz az országba.

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.26. 18:03:50

szily jó reklám a szlovákok emlegetése, főleg címlapon, meg is fogja dobni a látogatottságot :)

@Hajrá, Fő- és Albánia!: nagybátyám kb 20 évig élt Pozsonyban, sokszor meglátogattam, és sok-sok dolog miatt én nem szeretem a szlovákokat. Különösebben a focijuk sem tetszik. De nem is tudom ez miért olyan fontos? Mindenki azt gondol, amit akar, ha nem szereti nem szereti. Ne legyél már okosabb te is mindenkinél ;)

egyébként is tiszta sor: a vb magyarjai Paraguay. Nézzétek meg a mezüket is ;). Jó csapat, sztárok nélkül, semmi balhé (mint a kultúrált Weiss), semmi beképzeltség. Teszik a dolgukat és csoportelsők is.

Fuerza Paraguay!

Vöcsk 2010.06.26. 18:06:10

@agyament: megnéztem a választások eredményét.
az a párt kapta a legtöbb szavazatot, amelyik az elmúlt másfél évben legfőképpen a magyarok rugdosásával foglalatoskodott.

kov_vacs 2010.06.26. 18:13:43

Emberek, egy pillanat.
Barmok minden országban vannak, szlovákoknál, magyaroknál egyaránt.
Barom politikusok is vannak mindkét országban.

Az azonban tényszerűen nem igaz, hogy minden szlovák utál minden magyart és fordítva.

És nagyon jó lenne a jövő érdekében túllépni ezen a sematikus megközelítésen. Több mint 41 ezer ember megtette már a Facebookon: Group of Hungarians and Slovaks who DO NOT hate each other nevű csoportban. Győződj meg a saját szemeddel arról, hogy rengetegen AKARNAK MÁSKÉPP KÖZÖS JÖVŐT.

Visszatérve a focira:
fáj vagy nem fáj, a szlovákok jelen pillanatban sokkal jobbak fociban, mint a magyarok. Ezen nem nagyon van mit vitatkozni. Nem ők az esélyesek a végső győzelemre, de nem is tudjuk a teljesítményüket a magyar focival összevetni. Attól még lehet persze másoknak drukkolni.

Player 1 2010.06.26. 18:17:34

A felvidékiek eléggé mákosak voltak.Olaszország 16 percet focizott, így jutottak tovább.De ők is megérdemelték a kiesést.Szívem szerint Paraguay mellett még a kiwik juthattak volna tovább.Hajrá Nationalelf

apc 2010.06.26. 18:17:43

Merjünk nagyok lenni, ha a válogatott ott lenne a vb.-én,fele csapatot már az első félidőben kiállítanák, a másik fele a szünetben szökne meg.Ezért Én kérek elnézést.

Player 1 2010.06.26. 18:28:52

@pyrogate: Hogy lehet azt mondani, hogy a vb magyarjai Paraguay, aztán azt, hogy jó csapst, sztárok nélkül, teszik a dolgukat, és csoportelsők?:)Nincs olyan, hogy a vb magyarjai, mert akik kijutottak, azok nem olyanok, mint mi, hanem jobbak.Bár Szlovákiában valóban közel állnak ehhez.(Apai vagy anyai ágon.. :) )

samur 2010.06.27. 03:27:01

@Közöd???:
az a te tot qrva anyad!

samur 2010.06.27. 03:29:19

@Player 1:
na vegre valaki a focit is nezte nem csak az aberraciot eli ki

pimpalini 2010.06.28. 10:30:34

@csaba68:

Szánalmas provokátor vagy. Adod itt a buta széljobbert, de nagyon átlátszó az egész...

pimpalini 2010.06.28. 10:56:31

Amúgy meg valóban rossz az ötlet és általában a poszt is, de néhány fontos dolog szerepel benne.

Persze célszerű lenne mindezt kicsit másképp előadni, s nem direkt olyan tréfákkal és provokatív szlogenekkel, amire a szemellenzősökön kívül azért az átlag is felkapja a fejét. Tudom, hogy újságírói körökben csak a szenzáció és az olvasottság számít, de lehetne ezt civilizáltabb módszerekkel is csinálni.

A kitérő után pedig a lényeg:
1. Szlovákia 16 között van VB-n.
2. Szlovéniának egy percen múlt ugyanez a bravúr egy erősebb csoportban.
3. Új-Zéland (félamatőr csapatként) három döntetlennel, veretlenül esett ki.
4. Tétmeccsen sok-sok éve nem vertünk meg olyan csapatot, amely a világelitbe tartozik.
5. Magyarországon ugyanúgy dolgozhat tehetségtelen, "kutyánkkölke" vezető fontos pozícióban, mint komoly eredményekkel szolgáló, a sportért valóban tenni is akaró kollégája.
.
.
.

s még lehetne sorolni...

S minden - a szlovák sikert látva - magát földhöz csapkodó, saját hátát ostorozó hazafi tegye a szívére a kezét:
ha egy kétmilliós nép, félig amatőr dodóvadászok, vagy épp a komoly hagyományokat nélkülöző Svájc elérhet jelentős eredményeket, mi miért nem tudjuk megtenni? Tessék önvizsgálatot tartani, s utána átkozódni.
A jobbtól nem szégyen tanulni.

keselyu.blog.hu/2010/06/09/nekunk_mindig_mohacs_kell

Karnamantra 2010.06.28. 14:45:23

@kov_vacs: itt a pont.

Hopp Slovensko!
süti beállítások módosítása