Tejben fürdünk és hatalmas, aranybarnára pirított, hibátlan minőségű mogyoróval dobáljuk egymást: a legújabb kori svájci futball legnagyobb diadalán vagyunk épp túl.

A saját szurkoló által is elnéző szeretettel kezelt Nati élete védekező játékát nyújtva, de ahhoz képest meglepően simán megverte média által felfújt spanyol csapatot. Na jó, ez csak vicc volt, de tényleg igen szépen öltük a játékot, néhány támadással fűszerezve. A finn-magyar-stílusú extra bizarr gól pedig minden videóösszefoglalók sztárja lesz egy pár évig.

Hogy mi volt a siker kulcsa, amit Hitzfeld mester, a deres halántékú futballmérnők nyilván plajbásszal vázolt fel, zsírpapírra? Talán az, hogy Svájc nem - vagyis általában nem - a saját tizenhatosán sorban állva védekezett, hanem szinte az egész pályán, és ha véletlenül labdát szerzett, megpróbálta 2-3 passz után a szélekre játszani azt, és ott mozogni vele, lazítva az ijesztő spanyol nyomáson.

Ez még csak villámértékelés, de a svájci védelem és a középpálya minden tagja minimum nyolcasra játszott, Fernandes (a góltól függetlenül is), Barnetta és Grichting voltak a kedvenceink.

Spanyolország egy ideig szépen, de meglepően terméketlenül járatta a labdát, később rosszabb hatásfokkal csinálta ugyanezt. Piqué és Casillas tuti, hogy örökre emlékezni fognak erre a góljukra, amihez Fernandes nem is igazán kellett. A híres médiacsatárok pedig nulla teljesítményt nyújtottak, David "Mákteás" Villa és Fernando "Zavarodott" Torres vezetésével.

De totál félrevezető lenne betliző spanyolokról beszélni: ez a meccs valójában a totális alpesi futball diadala volt. A cél most már nyilvánvalóan a csoportelsőség, hogy a brazilokkal csak a döntőben találkozhassunk. Nagyszerű meccs lesz, amikor megtanítjuk olvadt sajtba kolompolni a nagyfiúk futballjában még járatlan chilei gyalogkakukkokat.