Tejben fürdünk és hatalmas, aranybarnára pirított, hibátlan minőségű mogyoróval dobáljuk egymást: a legújabb kori svájci futball legnagyobb diadalán vagyunk épp túl.

A saját szurkoló által is elnéző szeretettel kezelt Nati élete védekező játékát nyújtva, de ahhoz képest meglepően simán megverte média által felfújt spanyol csapatot. Na jó, ez csak vicc volt, de tényleg igen szépen öltük a játékot, néhány támadással fűszerezve. A finn-magyar-stílusú extra bizarr gól pedig minden videóösszefoglalók sztárja lesz egy pár évig.

Hogy mi volt a siker kulcsa, amit Hitzfeld mester, a deres halántékú futballmérnők nyilván plajbásszal vázolt fel, zsírpapírra? Talán az, hogy Svájc nem - vagyis általában nem - a saját tizenhatosán sorban állva védekezett, hanem szinte az egész pályán, és ha véletlenül labdát szerzett, megpróbálta 2-3 passz után a szélekre játszani azt, és ott mozogni vele, lazítva az ijesztő spanyol nyomáson.

Ez még csak villámértékelés, de a svájci védelem és a középpálya minden tagja minimum nyolcasra játszott, Fernandes (a góltól függetlenül is), Barnetta és Grichting voltak a kedvenceink.

Spanyolország egy ideig szépen, de meglepően terméketlenül járatta a labdát, később rosszabb hatásfokkal csinálta ugyanezt. Piqué és Casillas tuti, hogy örökre emlékezni fognak erre a góljukra, amihez Fernandes nem is igazán kellett. A híres médiacsatárok pedig nulla teljesítményt nyújtottak, David "Mákteás" Villa és Fernando "Zavarodott" Torres vezetésével.

De totál félrevezető lenne betliző spanyolokról beszélni: ez a meccs valójában a totális alpesi futball diadala volt. A cél most már nyilvánvalóan a csoportelsőség, hogy a brazilokkal csak a döntőben találkozhassunk. Nagyszerű meccs lesz, amikor megtanítjuk olvadt sajtba kolompolni a nagyfiúk futballjában még járatlan chilei gyalogkakukkokat.

43 komment

Címkék: spanyolország svájci vér vb2010 gyorsértékelés

A bejegyzés trackback címe:

https://hajrasvajc.blog.hu/api/trackback/id/tr232086822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Despota 2010.06.16. 18:14:21

Minden elismerésem a svájci csapaté, rá fért már a hispánokra egy kis lecke :).

Pacho · http://pacho.blog.hu 2010.06.16. 18:17:58

A spanyol drukkereknek kinyílt a svájci bicska a zsebükben.:)

ahkeez 2010.06.16. 18:35:13

Svájc ez szép volt. Letört a szarvuk, király. Nagyon tetszett.

1kutya 2010.06.16. 18:39:06

szily: Benaglio-t ne hagyd ki, ha ő nincs, most sírnátok, vagy legalábbis savanyú lenne minden, mint nekünk, mikor Villar "mellényúlt"!

Májking 2010.06.16. 20:24:43

gratula a messzi angolfoldrol, hala nektek, nem a mienk a legkinosabb kezdes! At lehet majd igazolni hozzatok? Nalatok van sor? Vagy csak Milka-csoki?

HOPP SCHWIIZ 2010.06.16. 20:30:31

@Májking: van, Feldschlösschen a neve.Kicsit nehéz kimondani, de az íze jó.
www.feldschloesschen.ch/de/00_check_01.php

1kutya 2010.06.16. 20:40:48

hehe:-DDD

rizla meg kitiltott a seleccion-ról, mert mertem 1-2 rossz szót szólni ellenük, meg 1-2 jó szót mellettetek:-DDD

asszem félig swejci leszek:-DDD

Májking 2010.06.16. 21:00:19

En vilageletemben svajci voltam, csak gyerekkoromban elraboltak es azota is zsarolnak.

1kutya 2010.06.16. 21:01:40

@Májking: ahogy elnézem te ángliusföld swájcija vagy (ha a címeredből kiindulva nem tévedek a wellszi gyökereidről):-DDD

szarazpezsgo 2010.06.16. 21:05:44

Hello, a csajom svájci, és mikor látta a blogot, mindenképpen hozzá akart szólni...

Hopp Schwiz!!!! :-DDD Danke für Euri tolli Unterstützig bi dem historische Match, Ihr liebe Ungare! - vomene Schwizer Meitli in Budapest

Májking 2010.06.16. 21:05:51

@1kutya:

Probaltam a harom oroszlan helyett harom lila tehenet becsempeszni a cimerbe, de lebuktam

Viszont a lanyomat Chapuisat Grasshopper-nek kereszteltem, az nem keltett gyanut.

HOPP SCHWIIZ 2010.06.16. 21:07:15

Ottmar Hitzfeld első nyilatkozatában elmondta, hogy a lelki felkészítés volt a legfontosabb. Megértetni a csapattal, hogy a WM egyik esélyese ellen játszanak, hogy nekik vesztenivalójuk nincsen, ezért nyugodtan játszanak.
Fontosnak tartotta, hogy a középpályások és a támadók között megmaradjon az éles elválasztódás, ne keveredjenek össze, hogy támadni is tudjanak.
Senderosról még nem tudnak pontos diagnózist mondani, vizsgálatok várnak rá.

Csillagközi doromboló 2010.06.16. 21:16:21

A zürichi villamoson bemondták, hogy a belvárosban bizonytalan a közlekedés a futballrajongók miatt :)

zuckerfrei 2010.06.16. 21:29:50

Média által felfújt?? Ez azért kicsit erős, igaz ami igaz, hogy a mai játék nem volt a legfényesebb, de azt is érdemes objektíven nézni, hogy Svájcnak viszont ez volt a maximum. Totális védekező foci, elenyésző számú ellentámadással és szerencsés góllal. Sok Inter meccset nézhettek idén. Persze én meghajolok a teljesítményük előtt. Hajrá spanyolok!

Frizer 2010.06.16. 22:11:40

Fent, a lap tetején azért azt a spanyol verséget vésd be, mert a végén még le fogják tagadni. Pedig ez egy szép nagy zakó volt svájctól, egyem azt a sok felfuvalkodott zsenikét! Torres, Iniesta és a többek is hurkák voltak, no és Puyol is sux. Ez van. Nem elég a mellény. BEVÉSNI!

1kutya 2010.06.16. 22:15:04

@zuckerfrei: bazki! nemtudom, de odaát a spanyolblogon is mindenki ezt a "szerencse" nevezetű swejci játékost emlegeti, de tudtommal még a kispadon sem ült ilyen:-DDD

Krogshöj 2010.06.16. 22:28:52

Szép, hogy egyfelől mindenki szidja a bunkerfutballt meg sopánkodik a kevés gól miatt, de ha egy kiscsapat bunkerfutballal megveri vagy legalább megszorongatja az egyik nagyot, rögtön dicsérik (KNDK, Svájc).

Rocks 2010.06.16. 22:33:11

@zuckerfrei: de savanyú vagy!!!!
GyerünkSvájc! Svizzer woman

Kard 2010.06.16. 23:06:50

Az a poén ha az a gól nem megy be akkor a kapust kiállítják és még svájc rúghat egy 11-est. Még nagyobb égés is lehetett volna...

Kowax 2010.06.16. 23:07:41

ilyenkor divat az esélytelenebb csapat mellé állni, de fociban ma sem ők voltak a jobbak. Ezt - ha más nem is - a kapura lövések száma is igazolja. Hogy bénák voltak-e a spanyolok, vagy csak szerencsétlenek? Sztem mindkettő. De mindvégig egykapuztak és akartak. Nekem ez több, mint egy véletlenül besöpört labda.
Nézzük meg a svájciakat és a spanyolokat a következő meccsen, sztem érdekesek lesznek...

mostanjólideírok 2010.06.16. 23:11:45

Megnézném majd a SUI - GRE meccset: 8-8 gyerek a saját tizenhatos vonalán áll, 2-2 "csatár" meg középen birkózik. Látom magam előtt gyerekek millióit akik most nézik ki maguknak a példaképet: A Grichting bácsi mindenkit feltud lökni és akár 70 méterre elrúgja a lasztit - übergeil!

zuzzer 2010.06.16. 23:49:20

No. Én meg egy csapat "hűvös svájci" (et al Jézi Kenő)között néztem a meccset Tücsökfölde szebbik részén. A munkahelyemen nyomatták kivetítőn. Nos úgy ordítottunk mintállat. A jégtáncot is azért gyűlölöm sok egyéb mellett, mert pontozásos sportág, a foci viszont nem. Szal mindegy hogy jáccott kés, kanál és villa, a végén mind merült a levesbe, mert gólt kérem szépen, azt bizony csak óragyárosék szereztek. És a merész péniszemet se érdekli, hogy bunker- esetleg tankerfutballal. 1-0 ide, azt majd ez lesz az évkönyvekbe belekasírozva. Az első jó meccs ezen a vb-nek csúfolt trombitaparádén. Torresnek ajánljon már valaki egy fodrászt.

1kutya 2010.06.16. 23:50:27

@Kowax: Benaglio-nak nem volt egy értelmes védenivalója (nojó egy kapufa, de az az alpesieknek is volt)!

akkor most kapuralövésre, avagy gólra jáccák a focit, döntsétek már el (rizlával egyetemben).

robot_ 2010.06.17. 00:26:15

@1kutya:
bazki, mert az nem egy játékos.
szerintem nincs azzal semmi baj hogy a szerencse igenis tényező a fociban.
mondom, szerintem nem lehet azt kijelenteni hogy nem voltak balszerencsések a spanyolok. Csak ez nem valtoztat semmin. Tovabbra is az nyer aki tobb golt lo, es ez a Svajc volt, tortenete soran eloszor legyozte Spanyolorszagot, es nem baj ha volt benne szerencse. Meg sose volt olyan focimeccs ahol senkinek se volt semmivel szerencseje, vagy ha igen, akkor azt nem erte meg megnezni. :)

Gitche 2010.06.17. 00:27:32

mitől lesz valaki itthon Svájc drukker?

hogy egy 15 éves kamasz a lázadó útkeresésében pl. idén Észak-Koreának drukkoljon, azt még megértem.

de Svájc? ez számomra teljesen érthetetlen.

komolyan kérdezem

Sonaj28 2010.06.17. 01:35:25

Ezek a spanyolok hozzák a töketlen vb formájukat? Nyertek már vébét egyáltalán? Ettől függetlenül: Hajrá svájc!

Vérnyúl 2010.06.17. 02:19:21

Bakker! Olvasom a kommenteket, itt is, ott is.
Elhiszem én, hogy a spanyol-fanoknak ez most sz@rérzés, (Magyar szurkolóként van alkalmunk sűrűn átélni) de könyörgöm, erről szól a foci.
Egy jó edző feltérképezte az ellenfelet. Kitalálta az egyetlen taktikát amivel az esélytelen, "kiscsapatnak" keresnivalója lehet. A játékosok pedig 98 percen át, keményen koncentrálva, pontosan végrehajtották, amit az edző kitalált. Ez a TÖKÉLETES foci!!! Amivel nyerni lehet.
Lehet persze fikázni, hogy bunkerfoci, meg tudomisén... Ez az egyetlen esély. Hát akkor?
Ez van!!!
OK! A spanyoloknak semmi nem jött össze. Node azért, hogy így legyen, a "mieink" széthajtották magukat. Minden támadóra volt ember aki ráálljon, eléálljon, belevetődjön. Ha mégis kapura ment, volt egy jó kapus aki megfogja/kiüsse. A svájciaknak sem volt minden támadásnál szerencséjük...
Amúgy meg, jól néznénk ki, ha a "kiscsapat" felemelt kézzel, várná amíg a "sztárok" sz@rrá alázzák. Akkor a VB-t helyettesíthetnénk egy sorsolással, ahol a 4-5 "sztárcsapat" közül, kisorsolnák a nyertest.
Egyátalán nem igazságtalan az eredmény!
Tessék jobban csinálni!!!
Ma (tegnap) a "mieink" ügyesebbek voltak.
Ettől élvezhető, érdekes ez a JÁTÉK!!!

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.17. 02:28:59

@Vérnyúl: tegyük hozzá, hogy a spanyolok se a szerencsét okolják, hanem nézzenek csak magukba, mert ezt a meccset a spanyolok még ilyen Svájc ellen is simán megnyerhették volna. De szarok voltak, ilyen a foci :)

Vérnyúl 2010.06.17. 02:48:54

Persze!
Nem is féltem őket, ha észbe kapnak, ennél ők sokkal többet tudnak.
Én (sokakkal ellentétben:-)) azt gondolom, nem véletlenül lettek anno EB győztesek.
Ma (tegnap) viszont mi voltunk a taktikusabbak! :-)
HOPP SCHWIIZ!!! :-P

Vérnyúl 2010.06.17. 02:57:39

@Gitche: Én spec, sokat járok náluk és nagyon szimpatikus, ahogy a "feladatokhoz" hozzá állnak.
Mindent problémát, meg KELL oldani. (hosszú lenne a példák sora, mert az élet minden területén így állnak hozzá...) Melós népség.
Lám, meg is van az eredménye! :-)
Én ezért...

MackóSajt 2010.06.17. 09:36:09

@Gitche: Csak csatlakozni tudok Vérnyúlhoz. Ott jártamkor teljesen lenyűgözött az életről alkotott képük, az ahogy vigyáznak arra, ami az övék, az országukra, az identitásukra. Láttam olasz ajkú svájci piaci árust, aki mediterrán mentalitással árulta a portékáját, de büszkén feszített a svájci zászlós pólójában. Bár sok nemzetiségű ország, mégis egységesek...ez látszott a meccsen is.

Hajrá Alpesi Oroszlánok!!!

zuckerfrei 2010.06.17. 10:05:25

@1kutya:
Akkor szerinted ez egy gyönyörűen, hiba nélkül kipasszolt tudatos gól volt? :)

zuckerfrei 2010.06.17. 10:09:27

@Rocks:
Azért mert azt mertem mondani, hogy a nagy Alpesi Oroszlánoknak ez a maximum?:D

1kutya 2010.06.17. 11:12:27

@zuckerfrei: ha láttad (és nem csak nézted) volna, akkor te is azt mondanád igen.

legalábbis addig, amíg Iker ki nem rongyolt, mert utána egy kiállítás meg egy 11-es következett volna, csak Fernandes megtette a spanyoloknak azt a szívességet, hogy úgy finnmagyarosan bepasszírozta:-DDD

Breadi__ 2010.06.17. 11:55:55

Remélem ez a vereség észhez téríti a spanyolokat és mostantól mindent beleadnak. Épp meccs előtt mondtam haveromnak, hogy szerintem az egyik legesélyesebb csapat a spanyol, erre tessék....

Don_Pipita 2010.06.17. 12:29:54

Szerintem nagyon ügyesen és jól játszottak a Svájciak, és megérdemelten nyertek. De én nem aggódok, mert úgy is elsők lesznek a spanyolok a csoportban, ha meg nem az sem tragédia hiszen elmondhatják a srácok, hogy brazilián és anglián keresztül vezetett az út a döntő fele
Viva Espana!!!

And21 (törölt) 2010.06.17. 17:07:26

A legjob eredmeny az eddigi vb-n!!!!
mar majdnem mindenki elhitte,hogy valtozatos jatek nelkul lehet mindent megnyerni.
Amugy nehany sargat kaphattak volna a hispanok a szimulaciok miatt. mindenki az olaszokat bxxxtatja de a spanyol es a portugal csapatnal nincs nagyobb szinesz.
remelem a csoportbol nem mennek tovabb.
chile ellen x , es vege.

Atomot Nekik! 2010.06.17. 23:33:12

Bunker-foci fanok, dicsőítők szerelmesek!
Svájc nyert, gratula!
De!
Kívánom, hogy tíz év szigorított bunkerfoci-meccsek nézésére ítéljenek benneteket. Olyanokra, ahol mindkét fél a tegnapi svájci taktikát játssza!

Szóval: nyertek az órások, de isten ments, hogy ők határozzák meg a futball jövőjét.
Szvsz Svájc nem jut tovább, és helyreáll a világ rendje: gyors, támadó, labdafényezős, szemet gyönyörködtető foci nyeri a VB-t. A jövő generációja is emiatt szereti ezt a játékot.
Szerencse igenis van, ez (is!) kell egy jó taktika (Hitzfeld matematikus) működéséhez. Ez most összejött.
A jobb játékos állomány, magasabb játéktudás csak valószínűsíti (!) a győzelmet egy meccsen, de nem garantálja (én, matematikus:-)). Hál' Istennek, mert minek nézzek egy meccset, ha úgyis 100%-os az eredmény.
Fikázók, kárörvendők, destruktív hozzászólók = trollok! Menjetek tanulni egy kis szurkolást a londoni pubokba, ahol az ellenfelet is megtapsolják, ha jól játszik (személyes élményeim)!

Karnamantra 2010.06.17. 23:58:39

(Lehet, hogy volt már, de nekem új, különben is fáj az oldalam: a gólt Svájcinéger rúgta. Hopp Schwiiz!!)

1x2 · http://fogadastipp.blog.hu 2010.06.18. 08:19:49

Egyszerűen beigazolódott a foci örök alapigazsága a kihagyott helyzetek nem maradnak büntetlenül.Ezer és ezer példa van rá.

1kutya 2010.06.18. 08:27:56

@Atomot Nekik!: "gyors, támadó, labdafényezős, szemet gyönyörködtető foci nyeri a VB-t"

egyetértek, csak az a nagyképernyős pofa nem kellett volna hozzá, ami a spanyoloknak volt!

alázat kell mellé és küzdeniakarás!

nézd vissza a sombrerósok tegnapi meccsét.

troll a nénikéd!!!

Vérnyúl 2010.06.18. 11:43:02

@Atomot Nekik!: Ha már itt vagy...
Légyszíves áruld el, mit kellett volna tenniük a svájciaknak?
Földig hajolni az "óriások" előtt?
Nem lett volna szabad, szegény spanyolok ellen védekezniük, hiszen olyan szép focit játszanak. De még csak kontrázniuk sem?
Egyátalán, az öltözőben kellett volna megvárniuk, amíg a spanyoloknak 3:0-lal jóvá írják a meccset???
:-D
süti beállítások módosítása