Érződik a páni félelem az Arriva Rojos chilei szurkerblog szerzőjén. Nem is csoda, én is rettegnék, ha most kéne Svájccal játszanom. Chile rokonszenves, rohamós-támadós csapat, a vébé kevés igazi felfedezéseinek egyike, kettes számú kedvencem, de hátul gyenge. Az aranyos, de széllebélelt rohangálással gólt ellenünk lőni nem fognak, azt viszont még a rajongóik sem szokták tagadni, hogy a védelmük a közelébe sem ér az Alexis Sanchezzel megvadított pörgős középpályának és csatársornak.

De ne beszéljünk annyit a leendő csoportmásodikról, nézzük a dolgot magát, vagyis a Cseles Csokikat.

Miközben a nevetséges kislány angol válogatott túlfizetett tagjai hisztiznek, a gyerekeik hiányára fogják a fing játékot és az edzőjük ellen lázadoznak, a Kőkemény Sajtok, érthető módon fel vannak dobva és szeretik egymást. Nkufo például interjút adott a fifa.com-nak arról, hogy milyen csodás edző Hiztfeld, és hogy miért válogatta be őt 35 éves korábban. Utóbbit én sem értem. Bár Nkufo óriási bálványom, 7-8 évvel túl van a csúcson, és lassabban mozog Verónnál vagy nálam is.

Hitzfeld mester hétfőn azt nyilatkozta, hogy a legkevésbé sem vehetjük készpénzben Chiule eltiprását, ami egy igen jó és igen veszélyes csapat. A rafkós germán elmesélte, hogy nem a Honduras elleni 1-0 óta tart Chilétől, figyelte őket a dél-amerikai selejtezőkön is, ahol mindössze egy ponttal szereztek kevesebbet Brazíliánál.

A meccs előtt két nagy hírem van: Alex Frei már együtt edzett a többiekkel és gyógyultnak tűnik, Senderos viszont tuti kiesett a következő két meccsre, hopp, hopp, hopp! A szerencsétlent nyilván Steve von Bergen fogja helyettesíteni, akiben sokkal de sokkal jobban bízom a saját csapattársa elleni brutális szabálytalanságba belesérült idiótánál.

Hülyén hangzik, de ma kiderül, hogy a Nati képes-e elviselni az esélyesség terhét. Az a szerencse, hogy Chile tényleg túl jó ahhoz, hogy bárki lekezelje.

A goal.com ezt a svájci kezdőcsapatot vízionálja, Frei és a szintén felgyógyult Behrami nélkül:

Benaglio, Lichtsteiner, Grichting, Von Bergen, Ziegler; Barnetta, Inler, Huggel, Fernandes; Derdiyok, Nkufo

Ne felejtsétek, hogy a tét a csoportelső hely és Brazília elkerülése. Akkor is nyerhetjük a csoportot, ha ez most döntetlen lesz,, de akkor azon is múlik majd a vége, hogy Chiule mennyivel veri meg Spanyolországot. És mivel mi csak 1-0-ra darátuk le a Médiaválogatottat, azon rajtaveszthetünk, úgyhogy


DÉLUTÁN NÉGYKOR HAJRÁ, SVÁJC!

15 komment

Címkék: chile beharangozó svájci vér vb2010 philippe senderos blaise nkufo

A bejegyzés trackback címe:

https://hajrasvajc.blog.hu/api/trackback/id/tr492097474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

végh hanta · http://labdabiztos.blog.hu 2010.06.21. 10:48:58

Páni félelem? Négykor megmutatja a Láma Hadtest, mi az a Blitzkrieg!

szily 2010.06.21. 10:56:06

A Blitzzel nem is lesz baj, csak párszor eltáncol Derdiyok, és a második félidőre beálló Frei.

Baluci 2010.06.21. 11:23:17

Azért nem semmi abberáció kell ahhoz, hogy valakinek ez a svájci csapat legyen a kedvence... No, de spongyát rá!

xkolbászx 2010.06.21. 11:30:52

Gyermekem az Úrban! hát már miért kéne félnünk a csicskavár, bújócska, erődbe visszahúzódó svájci válogatottól?

A nyíltsisakos futballt bemutató, őszinte, tiszta szívű chilei csatalábak fasírozottat fognak faragni ebből a hegyekbe menekülő brigádból!

ÁMEN!

Illumination 2010.06.21. 11:45:07

"médiaválogatott" rohadtjóóóó :DDD

Paradoxon88 2010.06.21. 11:47:09

Már zsinórban 5 (!) VB meccsen nem kapott gólt Svájc. Ez azért durva. Hajrá!

Paradoxon88 2010.06.21. 11:47:44

* Természetesen rendes játékidőről van szó

Vérnyúl 2010.06.21. 12:14:09

Ahogy Virág et. mondta volt;
"Nehéz idők, de álljuk!"
:-D

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2010.06.21. 12:20:01

A catrachók is Svájcnak szurkolnak, a spanyolok ráadásul még soha nem győzték le Hondurast. Svájci győzelmet majd 2:2-t vizionálok ma a gyarmatosítók ellen, a harmadik körben Svájc pihen, a Bicolor kettővel nyer, a fáradt chileiek 0:0-t játszanak a Médiaválogatottal, Svájc elkerüli Brazíliát, Honduras is csak a hosszabbításban kap ki tőlük a 16 között. Ellenvetés?

Májking 2010.06.21. 12:34:36

Hajrá fiúk, szurkolok nektek! Ne felejtsétek, megígértétek, hogy átvesztek, ha kiestünk.
Más, Szily-nek: inkább a franciákat basztasd, lécci, jobban megérdemlik, mint mi. Persze, mi is megérdemeljük...

Conan a barbar 2010.06.21. 12:38:51

@Baluci: :D:D Pont erre gondoltam en is.@Paradoxon88: Es 5 meccs alatt hany golt is rugtak? Nem tudom, kerdezem. Az utolso emlekem errol a csapatrol az ,hogy elaludtam minden meccsukon (az EB meccseikre gondolok) :)

Paradoxon88 2010.06.21. 13:49:22

Csoportmeccsek:
2006: 0-0, 2-0, 2-0, majd a nyolcaddöntő: 0-0 (és tizikkel kiesés).
2010: 1-0 :)

Ez az utóbbi 5 VB meccse Svájcnak

Paradoxon88 2010.06.21. 13:50:21

@Conan a barbar:
2006: 0-0, 2-0, 2-0 majd 0-0 (és tizikkel kiesés)

2010: 1-0 :)

Ez az utóbbi 5 VB meccse Svájcnak.

stars7726 2010.06.21. 14:59:44

ebben a csapatban hány honosított svejci van?

karip10 2010.06.22. 02:34:43

te miert nem irsz inkåbb a sakkrol te bohoc!!a focihoz annyi kozod van,mint kiszel tundenek az asztrofizikåhoz!!!
süti beállítások módosítása